jegyzet

A kulacsomban lassan de biztosan új élet fejlődik ki. Sajnos meg kell majd gyilkolnom, mégiscsak kelleni fog még nekem az a kulacs.

Az emberek alapvetően furák. Ezt számtalanszor mondtam és számtalanszor fogom még írni, mondani, gondolni, érezni, bármi. Az érem másik oldala persze, hogy én nem tudom felfogni őket. Ezen kívül még persze az a lehetőség is fennáll, hogy ők se értik magukat. Vagy rossz szimbólumrendszert használunk.

Miért is gondolok ilyen megdöbbentő baromságokat? Alapvetően azért, mert verbális, vagyis szimbolikus elméleti szinten meg szoktam érteni az embereket, felfogom és feldolgozom a mondanivalójukat, de amikor a tettekre kerül sor, vagy csak az elmélet gyakorlati megvalósítására, akkor valahogy elcsúsznak a dolgok. Egyszerűen nem tudom felfogni.

Még az is lehetséges, hogy nem elég, hogy félrecsúszunk a szimbólumrendszeren és mindenki mást ért a dolgok alatt, hanem alapvetően senki se a valódi énjét prezentálja, hanem azt a képet amit ő lát magáról vagy láttatni szeretne magáról. Az élet problémái. Amiken amúgy nem tudom egyáltalán érdemes e gondolkodni mert, bármilyen meglepő „valami úgyis lesz” filozófia alapján a dolgok kibontakozása elkerülhetetlen, legfeljebb az irány határozható meg. Akkor meg minek az egész szarakodás?

Alapvetően én sem tudom. Bármennyire is megfigyelem, elemzem azokat a csodás embereket (mert én nem vagyok az, én én vagyok, a rendszer kívülállója, nyilván), mindig meglepnek olyan dolgokkal amiket sose gondoltam volna. Vagy gondoltam csak nem akartam elhinni.

Lehet, hogy másoknak én is ilyen vagyok? Gondolnak valamit rólam, de alapvetően nem az vagyok, vagy nem azt cselekszem ami szerintük a legvalószínűbb lenne a mint alapján? Ezt sose fogom megtudni.