Nemjó
visszalapozni a blogot. Leginkább akkor rossz ötlet, amikor szar
kedvem van. De akkor a legjobb, mert akkor csap arcon az összes régi
szép emlék. Egy éve írtam arról, hogy újraíródott az agyam.
Megváltozott minden és bukfencezett a valóság. Furcsa
visszagondolni régi önmagamra, még furcsább belegondolni abba,
hogy egyes könyvek, gondolatok, hogyan kavarták meg az addigi
gondolataim. Mintha kicseréltek volna és a helyemben most egy
teljesen más ember van. Valaki, aki állandóan változik és ha
észreveszi, hogy túlságosan megrögzül valamiben, akkor
változtat, mert még annyi lehetőség van. Nem tudom, hogy ez jó-e
vagy sem, most itt tartok. Normálisabb pillanataimban megtanultam
elfogadni a kattjaim.
„Leállni
olyan, mint újjászületni. Muszáj. Új emberré kell válnod. A
világ ugyanaz marad. Te változz meg. A helyzetek ugyanazok lesznek,
az emberek ugyanazok, a hazugságok ugyanazok. Változtass a
perspektíván. Változtass az élességen. Élj máshogy. Tanulj meg
élni. Tanulj meg szeretni. Válaszd önmagad. Válaszd az örök
életet. Válaszd Istent.” Kubiszyn Viktor: Drognapló
Minden
évben felírom, hogy miket olvastam és kiírom a kedvenc
idézeteket. Vannak könyvek amikről egyből megfeledkezem, vannak
amik annyira kupánvágnak, hogy még sokáig velem maradnak. A
Drognapló is egy ilyen. Valószínű, hogy meg nem tudnám mondani,
hogy pontosan miről szól, hogy hívták a szereplőket, mi a
cselekménye, stb. A jó könyvek olyanok mint a terápia, olvasás
közben rájössz dolgokra és próbálod belevinni az életedbe. A
Drognapló esetében valahogy sikerült egyszerre minimum három
szinten olvasni a könyvet:
- Próbáltam megérteni, hogy min ment keresztül az író.
- Próbáltam megérteni, hogy min ment keresztül Zs.
- Próbáltam megérteni, hogy min mentem keresztül az elmúlt években.
Minden
esetre fura élmény volt. Mintha valaki felnyitotta volna a szemem
és megmutatta volna ami eddig a homályban volt és nem akartam
látni. Nem akartam felismerni a mintát és nem akartam emlékezni a
régi érzésekre, mégis visszajöttek. Visszajött a sötét és a
ragacs.
Félreértés
ne essék, nálam a ragacs nem a drogok. Naivitásom olyan szintű,
hogy még egy cigarettát sem szívtam el soha életemben. Így
kicsit álszentségnek tűnhet, hogy drogos könyvekkel példázok és
abba öntöm át világfájdalmam. Nálam a drogok másokon keresztül
kerülnek a képbe. Az emberek akiket soha nem fogok megérteni.
Fura dolog
lehet függőtől függni, nekem mégis sikerült. Még akkor is
amikor már nem volt ott mert talált más drogot. És miután, így
visszagondolva kiszámoltam, hogy ezt háromszor, három különböző
emberrel és három különböző „droggal” is végigzongoráztam,
rájöttem, hogy lehet valami nem stimmel. Nehéz ezt szavakba
önteni, de itt segített leginkább a könyv. Egyszerre kezdtem
megismerni az embereket a múltamból és magamat. Ahhoz, hogy
meglegyen a kupánvágódás, végig kellett menni ezen az egészen.
Nem azt mondom, hogy most kevésbé vagyok naiv vagy hiszékeny, mert
az vagyok. Próbálok hinni abban, hogy az emberek jók és igazából
nem akarnak semmi rosszat. Tényleg hinni akarok benne. Csak a
könyvből rá kellett jönnöm, hogy vannak akik ezt másképp
értelmezik. Egyszerűen más van a fejükben, más a minta és ezt
valószínűleg soha nem fogom megérteni. Mint ahogy engem se fog
soha senki megérteni. De ettől se én se mások nem vagyunk se
jobbak se rosszabbak. Csak egyszerűen ilyenek. Az, hogy valaki a
szemembe hazudik és mégis beszippantja a kristályokat vagy
elfüstöli a gazat, az nem az én hibám. Lehet, hogy volt benne
szerepem, de a nap végén mindenki a maga döntéseit hozza meg. A
változás márpedig nehéz.
„Ha nem
vagyok rendben belül, akkor semmi nem lesz rendben. Se most, se a
jövőben.” Drognapló
A könyv
olvasása közben megint visszaszippantott a sötét valahova az
agyam belsejébe. Összefolyt a valóság az álmokkal. Azon kezdtem
el agyalni, hogy mi lett volna ha nem vagyok ennyire naiv. Mi lett
volna, ha már akkor is más vagyok, ha ismerem ezeket a dolgokat. De
ezen nincs értelme filózni. Ha akkor nem vagyok ennyire naiv, akkor
soha nem ismerem meg ezt a másik világot és megmaradok abban a
burokban amiben mindig is voltam. Nálam a Zóna valahogy mindig csak
a fejemben létezett. A normalitás határai mentén lebeg és ha
kiüt rajtam a dili akkor egyszerűen kivándorolok oda. Mintha egy
másik bolygó lenne amit ragacs borít be ami nem enged elszakadni.
Ahogy lépsz rátapad a talpadra és visszaránt.
Nem tudom,
milyen lehet drogozni, nem tudom, milyen lehet utcán aludni és nem
tudom még azt a sok más dolgot sem ami a könyvben le van írva.
Mégis, valahogy nekem is terápia volt ez a könyv. Egyfajta elvonó
mindattól ami a múltamban volt, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Amitől nem tudtam megszabadulni, hanem mindig visszatértem hozzá
mert legutóbb akkor volt jó. Végre le tudtam fejben is zárni az
egész történetet Zs-vel és az összes többivel. Újraíródott a
jelen és mintha valaki kicserélte volna még az egész várost is
amiben élek. Minden állandóan változik, de csak ha teszel ennek
érdekében.
Úgy hiszem
sikerült. Most már talán nem esek vissza. Nemrég jelent meg a
Foglaltház. A könyv végére teljesen meglepődtem azon, hogy a
2-es olvasatról teljesen megfeledkeztem, a 3-as is csak valahol a
háttérben derengett. Mondjuk, nem is olyan mint a Drognapló. Az
inkább terápia volt, ez meg terápia utáni tankönyv. Hogyan
alakulhat a minta, hogyan fedezd fel az új valóságot. Mindig tanul
az ember valami újat.
„Minden
történet önmagát eszi meg, felzabálja magát darabonként.
Először a karakterek tűnnek el, aztán a helyszín, végül a
cselekmény. Legutoljára az érzések tűnnek tova.” Kubiszyn
Viktor: Foglaltház
Nema komentara:
Objavi komentar